A tanulmány tartalmi összefoglalója

Az Env-in-Cent Kft. munkatársai és szakértői (Dr. Pálvölgyi Tamás, Dr. Csete Mária; Harazin Piroska, Szendrő Gábor) a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának felkérésére tanulmányt készített a hazai természeti erőforrások állapotáról, illetve az azt befolyásoló hajtóerőkről.

A tanulmány átfogó célja a természeti erőforrások állapotának vizsgálata a Kárpát-medencében, azok fenntartható hasznosítását befolyásoló hajtóerők feltárása, valamint az éghajlatváltozás várható hatásainak becslése és a felkészülés, alkalmazkodás lehetőségeinek általános értékelése. Megközelítésünkben a természeti erőforrásokat a négy tőkeelem (gazdasági, társadalmi, természeti és humán tőke) egyikének tekintjük, amely a társadalom és a gazdaság – hosszabb távon ható – működési feltételeként határozható meg. E szemléleti megközelítésben például a természeti erőforrások kiaknázása ugyan rövidtávon javíthatja a gazdasági teljesítményt (pl. növelheti a GDP-t), ám ezzel – akár a földrajzi térben akár az időben eltolva – a társadalmi jólét és az emberek jólléte egyaránt csökkenhet.

A tanulmány első fejezetében a természeti erőforrásokkal kapcsolatos helyzetértékelést mutatjuk be, melynek célja, hogy a természeti erőforrásokhoz kapcsolódó főbb hajtóerők, tendenciák azonosításával viszonyítási pontként szolgáljon a Nemzeti Fenntarthatósági Stratégia (NFS) prioritásainak és célrendszerének meghatározásához. A helyzetértékelésnek nem a természeti erőforrások állapotának teljes körű értékelése a célja, hanem – a szakirodalomban megjelent elemzések alapján – elsősorban tágabb összefüggésekre kíván rávilágítani. Bár törekszünk a jelenségek DPSIR indikátorokkal való jellemzésére – azonban nem kívánjuk „mérni a mérhetetlent”. A helyzetértékelésben a rendelkezésre álló indikátorok alapján a mélyebb összefüggésekre, a mutatószámok mögött rejlő jelenségekre, tendenciákra, hosszabb távú nemzetstratégiai vonatkozásokra kívánjuk ráirányítani a figyelmet.

A tanulmány második fejezetében a fenntartható fejlődés kiemelt kérdéseit a természeti erőforrások helyzetét meghatározó egyes ok-okozati hatásláncok felől közelítjük. Vizsgáljuk a társadalmi és ökológiai közérdekűséget, a fenntarthatóság és a versenyképesség összefüggéseit, valamint a fenntarthatóság és az emberi jóllét, valamint a társadalmi jólét viszonyrendszerét. Elemezzük a természeti erőforrások hasznosításával és a fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi-gazdasági hajtóerőket, kísérletet teszünk a fenntartható település és vidékfejlesztés fenntarthatósági kritériumainak meghatározására, valamint ez alapján egy átfogó település és vidékfejlesztési fenntarthatósági értékrend meghatározására. Vizsgáljuk a természeti erőforrások hosszú távú megóvását szolgáló, azt a piaci érdekek elé helyező „szigorú fenntarthatóság” megvalósíthatóságát, illetve a fenntarthatóság felé való átmenet egyes mérföldköveit (pl. társadalmi felzárkóztatás és a gyökeres (de nem felülről jövő) szemléletváltás).

Végül a harmadik fejezetben egy olyan objektív alapú hatásvizsgálati módszertan alkalmazását mutatjuk be, amellyel kvantitatív módon jellemezhető és egymással összehasonlítható egy-egy térség éghajlatváltozással szemben mutatott komplex természeti, társadalmi, gazdasági sérülékenysége. A térségi kitettségen, érzékenységen és alkalmazkodóképességen alapuló éghajlatváltozási sérülékenység-vizsgálat módszerének (CIVAS modell) területi szinten elvégzett hazai adaptációja során több területi komplex indikátort mutatunk be. A vizsgálatok célja, hogy azonosítsa az éghajlatváltozás kapcsán előrevetíthető helyi szintű hatásokat és következményeket, mely révén összehasonlíthatóvá válik a magyarországi kistérségek éghajlatváltozással szembeni sérülékenysége. Magyarországon különböző természetű, és eltérő okokra visszavezethető területi egyenlőtlenségek figyelhetők meg, amelyek az éghajlatváltozás során bekövetkező hatásokra tovább mélyülhetnek, ugyanis az egyes régiók, kistérségek és a társadalmi rétegek más-más módon és mértékben sérülékenyek a változásokkal szemben. Különösen kedvezőtlenül érintheti a szociálisan rászorulókat, a halmozottan hátrányos helyzetű térségeket és közösségeket, így valószínűsíthető, hogy ezek a kedvezőtlen adottságú térségek és a különböző társadalmi csoportok (pl. a szegények, idősek) alkalmazkodási és felkészülési lehetőségei is eltérnek egymástól. összességében a hatások jelentkezésével nőhet a területek gazdasági differenciáltsága, fokozódhatnak a társadalmi különbségek és akár újabb súlyos társadalmi egyenlőtlenségek is kialakulhatnak.

Következtetések, szakpolitikai javaslatok

1. következtetés: illeszkedés egy hosszabbtávú nemzetstratégiai tervhez

A fenntarthatóság felé való átmenet egyik alapfeltétele, hogy illeszkedjen egy (jelenleg nem létező) átfogó, hosszabb távú gazdaság- és társadalompolitikai tervhez, amely a társadalom egyéb problémáira is választ keres, a környezetvédelemmel és a fenntarthatósággal kapcsolatos gondok mellett.

2. következtetés: a fenntarthatóság társadalmi feltételrendszere

A társadalmi feltételek egyik meghatározó tényezője a társadalom fenntarthatóság iránti igényének felkeltése. Ahogy a Jövőkereső (NFFT, 2009) megállapítja: „amíg nem lép fel a fenntartható társadalom igénye, sem politikai akarat, sem kormányzati cselekvés nincs a fenntarthatósággal kapcsolatban”. Nem téveszthetjük szem elől, hogy egy életvitelében, életmód-választási lehetőségeiben, tudásban, anyagi helyzetében szétszakadó társadalomban nem lehet mélyreható változásokat elindítani. Nincsenek gyakorlati tapasztalatok a társadalmi átalakulási folyamat végigvitelére, bár léteznek ígéretes kísérletek helyi, közösségi szinteken. A fenntarthatóság iránti társadalmi igényből „szárba szökkenő” társadalmi átalakulást közvetve segítheti, hogy a fejlett társadalmak (különösen az erősödő technológiai függéssel jellemezhető nagyvárosokban) egyre érzékenyebbek, sérülékenyebbek a környezeti hatásokra (pl. éghajlatváltozás) és az erőforrásoktól (pl. víz, élelmiszer, energia) való függésre. E tapasztalatok – alkalmas szemléletformálással – hozzájárulhatnak a társadalmi paradigmaváltás elindulásához.

A fenntarthatóság társadalmi feltétele egy olyan harmonikus értékkövető és értékőrző társadalom kialakulása, melyben a boldogulás alapja – az anyagi értékek helyett – az egészség, a tudás, az erkölcs (mely többek között hiten, bizalmon és tiszteleten alapul), valamint a családi, közösségi és a nemzeti összetartozás.

3. következtetés: a fenntarthatóság gazdasági feltételrendszere

A fenntarthatóság felé való átmenet alapvető változásokat tételez fel az üzleti életben, továbbá a vállalkozások és a gazdaságpolitika értékrendjében. E változások azon a megközelítésen alapulnak, hogy a gazdaság olyan eszköz, amely a természeti javakat közvetíti a társadalom felé. A megvalósítás gazdaságfilozófiai váltást tételez fel, többek között az alábbi területeken:

• tartósan és jelentősen csökkennie kell a nemzetgazdaság külső függésének (tőke, hitel, import termékek és energia stb.);
• a helyi sajátosságokat, természeti, társadalmi, kulturális adottságokat jobban figyelembevevő sokszínű, sok lábon álló lokális gazdaságnak kell kiépülnie;
• erősödnie kell a tulajdonosi felelősségnek, melynek elsősorban a termelés és a termék által gyakorolt negatív társadalmi és környezeti hatások elkerülésében kell megnyilvánulnia;
• az áraknak a teljes internalizált (ökológiai, környezeti, társadalmi) költségeket kell tükröznie.

A fenntarthatóság gazdasági feltétele egy olyan új közmegegyezés (Társadalmi Szerződés), melyben a gazdaság és a társadalom szereplői, valamint a közhatalom gyakorlói elfogadják a termékek és szolgáltatások – a természeti erőforrásoknak a környezet eltartóképességén és az externáliák figyelembevételén alapuló – reális árazását, „cserébe” tartós és egyszerű szabályozókörnyezetre, valamit bürokrácia- és korrupció mentes hivatalokra számíthatnak.

4. következtetés: a fenntarthatóság közhatalmi, politikai feltételrendszere

A fenntarthatóság felé való átmenet egyetértő politikai környezetet és egyszerű szabályokkal működtetett, szolgáltató jellegű közhatalmi struktúrát tételez fel. A végrehajtáshoz szükséges főbb közhatalmi, közpolitikai szempontokat az alábbiakban foglalhatjuk össze:

• helyre kell állítani a politika tekintélyét, érték-közvetítését és a politikus felelősségét;
• a szabályozásnak elsősorban a kiváltó okokra, a problémák megelőzésére kell irányulnia;
• kiszámítható, érthető és végrehajtható szabályozásra van szükség, amelynek rendszerében a különböző elvárások erősítik egymást. A szabályozás pozitívan hasson a társadalom értékeire, erkölcsére, szemléletére, viselkedésére;
• összhangot kell teremteni az elkülönült, különböző ágazati érdekeket és szakmai kultúrákat képviselő szakpolitikák között.
• nagy átbocsátó képességű, tartósan működőképes, hiteles intézményeket és finanszírozási mechanizmusokat kell kialakítani. évente több százezer egyedi projekt (pl. épületenergetika, klímabarát közlekedés, ökoturizmus, biotermesztés, stb.) generálására, értékelésére, finanszírozására, ellenőrzésére alkalmas intézményrendszerre van szükség.

A fenntarthatóság egyik politikai (közhatalmi) feltétele a szilárd politikai konszenzuson nyugvó tartós közbizalom. A politika feladata olyan – a szakigazgatás „nyelvére lefordítható”  – normaalkotó részletszabályozásokat kialakítani, amelyeket a végrehajtás iránti széleskörű elkötelezettség övez. A fenntarthatóság másik politikai feltétele a példamutatás, azaz a közhatalom gyakorlóinak hiteles, a közbizalmat építő intézményrendszert kell kialakítaniuk.