A tiszaújvárosi SECAP a Polgármesterek Klíma- és Energiaügyi Szövetségének útmutatója alapján készült és többek között tartalmazza a szén-dioxid kibocsátás 40%-os csökkentésére irányuló célokat és részletes intézkedéseket, valamint az éghajlati kockázatok alapján meghatározott adaptációs cselekvési irányokat
A Monitoring Jelentésben bemutatjuk a 2020. évre vonatkozó szén-dioxid kibocsátási leltárt. A leltár ugyanazokra a jelentős ágazatokra készült el, mint a SECAP dokumentum. Bemutatjuk a 2020. évi kibocsátási leltár ágazati összetételét, elemezzük a 2015 és 2020. évek közötti változásokat, tendenciákat. A Monitoring jelentés részét képezi a kibocsátás-csökkentési stratégia felülvizsgálata is. A SECAP dekarbonizációs jövőképe és a kapcsolódó célkitűzések továbbra is megfelelőek, a Monitoring Jelentés néhány ajánlást tesz a célkitűzések közötti hangsúlyokra és prioritásokra. A második részben kapott helyet az éghajlati sebezhetőség és kockázatok alakulásának értékelése, mely a SECAP-hoz képest kiegészítő, új munkarész. Ezt követően került sor az alkalmazkodási stratégia és célok átfogó értékelésére, melyek szintén alkalmasak a további adaptációs tevékenységekre, módosításukra nincs szükség, néhány fókusz-tématerület kiemelésére azonban tettünk ajánlásokat. Szintén a Monitoring Jelentés második részében összegezzük az Önkormányzat SECAP végrehajtási intézményrendszerével kapcsolatos értékeléseket és ajánlásokat. Végül a dokumentum harmadik része alkotja az intézkedés monitoringot. E munkarészben – a SECAP struktúrájának megfelelően – részletesen értékeljük a kibocsátás-csökkentő intézkedések előrehaladását, melynek keretében javaslatokat teszünk az egyes intézkedések további végrehajtásával összefüggésben. Szintén ebben a részben vázlatosan érintjük az adaptációs intézkedések helyzetét is.